Könnyűléptűek
Az eldák népe mindig is híres volt elegáns, gyors mozgásáról. Emiatt az elda játékos dönthet úgy, hogy egyosztaga fut, minek következtében az érintett egység a lövési fázisát is mozgással tölti, 1D6 inchet téve meg a lövés helyett. Ezt a plusz mozgást a terep nehézsége nem befolyásolja.
A következő egységek nem futhatnak:
- sötét elda járművek vagy siklók
- azon modellek, melyek páncélmentője jobb, mint 4+
- Talos és Groteszkek
- Hellionok és Scourge-ok
Fosztogatók
A következőkben megjelenő sereglistából egy fosztogató kalózsereg építhető, mely villámgyorsan támad, foglyokat ejt, majd ugyanilyen gyorsan vissza is vonul. A sötét eldáknak nem szokásuk a területfoglalás, illetve a hosszas védekezés, ezért ha olyan küldetést játszotok, melyben van támadó és védekező sereg, a sötét eldák mindig támadók lesznek.
Foglyok ejtése
A sötét eldák szinte minden portyájuk során ejtenek foglyokat. Hog ezekkel a szerencsétlenekkel mi lesz, arra jobb még csak nem is gondolni...
Ennek megfelelően, ha a sötét eldák közelharcban legyőznek és megfutamítanak egy ellenséges osztagot, akkor annak minden közelharcban elhullott tagja után dobj D6-ot: ha az eredmény 4-es vagy jobb, a harcos nem halt meg, viszont a portyázók magukkal hurcolják. Ha az osztagot menekülés közben utolérik, nem mészárolják le, hanem minden menekülőt foglyul ejtenek. Az elhurcolt modelleket állítsd félre, és ha a küldetés számolja a győzelmi pontokat, a sötét tünde játékos mindegyikük után +1 pontot kap. Ha nem, akkor semmi plusz nem jár értük, maximum annyi, hogy élvezettel figyelhetd az ellenfél arcát, miközben serege jó része fogollyá válik. |